A Temesvári Magyar Nőszövetség a május 3-15. között szer­vezi a XXI. Bánsági Magyar Napok közművelődési rendez­vény­sorozatot. Ennek keretében, május 10-én, kedden JÁTSSZU(N)K ÚJRA címmel emlékműsort szervez az Adam Müller Guttenbrunn Házban (Gh. Lazăr 2. sz.) a ‘70-es ‘80-as évek temesvári diákéletéről.

Húsz évvel ezelőtt a trash metál csak bontogatta szárnyait hazánkban, és a műfaj, egyáltalán a rockzene rajongóinak felüdülés volt, amikor 1993. október 11-én Romániába látogatott az anyaországi Moby Dick. A koncertet Temesváron rendezték, de Aradról és még más romániai megyékből is érkeztek rajongók.

A temesvári Banatul szimfonikus zenekar az utóbbi években több rendhagyó helyszínen koncertezett: a Bega-csatorna partján, a temesvári repülőtéren, a temessági kolostor udvarán, egy építőtelepen vagy az erdőben. 

A Ciuhandu-féle városvezetés egyik népszerűnek tűnő programja volt a Temesvár – Kis Bécs kulturális rendezvénysorozat, amely a nyári hétvégeken ingyenes szabadtéri rendezvényekre (koncertek, színházi előadások) invitálta a temesváriakat. 

A 360 Fok Alapítvány jóvoltából, két kolozsvári hirdetőtáblán népszerűsítik Temesvár kiemelkedő kulturális eseményeit. A hirdetőtábláknak köszönhetően a kolozsváriakhoz is eljut két szeptemberben sorra kerülő temesvári rendezvény, a Plai fesztivál és egy rendhagyó kiállítás, a Futuro Textiles híre. 

A Plai világzenei fesztivált Európa legjobb „kisfesztiváljának” kiáltották ki 2012-ben, a Francia Kulturális Központ támogatásával megszervezett Futuro Textiles pedig teljesen új koncepció alapján jött létre, amely a tudományt, a divatot és a művészetet ötvözi. Mindebben az a rendkívüli, hogy a kincses város Temesvár legnagyobb riválisa az Európai Kulturális Főváros címért vívott küzdelemben. A temesvári kulturális rendezvényeket népszerűsítő reklámtáblákat a múlt hét végén szerelték fel, és két hónapig lesznek láthatók Kolozsváron.

A Rózsapark szabadtéri színpadán az augusztus 23–25. és az augusztus 30–szeptember 1. időszakban rendezik meg a IX. Opera- és Operett-fesztivált. 

A temesváriak körében rendkívül népszerű rendezvénysorozat augusztus 23-án 20.30 órakor a temesvári Román Nemzeti Opera J. Bock: Hegedűs a háztetőn című musicaljének előadásával rajtol. Augusztus 24-én 20.30 órától G.Verdi Traviata című operája, augusztus 25-én 20.30 órától J. Strauss Cigánybáró című operettje lesz műsoron, a temesvári Román Nemzeti Opera előadásában.

A temesvári Román Opera társulata augusztus 30-án 20.30 órától Lehár Ferenc Vígözvegy című operettjét, majd augusztus 31-én 20.30 órától Bizet Carmen című operáját mutatja be a Rózsapark színpadán. A fesztivál utolsó napján, szeptember 1-jén délelőtt 11 órától D. Ardelean Az üvegcsillag című, gyermekeknek szánt operáját láthatja a közönség. Szeptember elsején 20.30 órától a Híres áriák és kórusművek című gálaelőadás zárja a fesztivált, amelynek valamennyi előadására ingyenes a belépés.

Négy nyelven, csak éppen magyarul nem

Augusztus 2-án, pénteken szoboravatásokkal rajtolt a Temesvári Városnapok rendezvénysorozat.

Temesvár – Alig egy héttel a Bizalmas beszélgetések után gondolatok egész sora kapcsolódik majd össze a Kafkában, a Könyvek kávéháza sorozaton belül, augusztus 3-án 18 órai kezdettel. A Mátray László és Koczka György házigazda-páros feladata felcserélődik, hiszen ezúttal Mátray László a kérdezettek bőrében fogja átérezni milyen az, amikor őt faggatja, frissen  megjelent könyvét pedig élőben ismerteti Koczka György.

Hetedik könyve után Mátray László megírta a nyolcadikat is, aminek „Kapcsolt  könyvek” a címe. Hogy mennyire sikerül Koczka Györgynek objektívnek maradnia a könyv ismertetésében, mennyire fogja olvasási élményünket befolyásolni, azt mindenki személyesen döntheti el, ha részt vesz az eseményen. A könyvismertetést beszélgetés követi, majd a szerző dedikálja legfrissebb kötetét. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt! 

Temes Megye Kulturális és Művészeti Központja vasárnap, június 2-án a Temesvári Bánsági Falumúzeum területén rendezi meg az idei Etnikumok Fesztiválját, amely 15 órától a népviseleti felvonulással rajtol.

Résztvevők:
- A Romániai Szerbek Szövetségének Együttese  
- A Csukási „Kalenka” Együttes (ukránok) és Nagyremetei „Remeţeanca”
- „Bokréta” Együttes – Temesvár (magyarok);
- Temebökényi (Butin) és Gátaljai gyerekek együttese (szlovákok);
- „Temesvarske Radovanky” Együttese – Temesvár (csehek);
- Szendelaki (Măguri) hagyományőrző együttes (romák);
- „Cavaleria Tradiţilor” Együttes – Kisbecskerek (németek);
- „Palucenca” Együttes – Óbesenyő (bolgárok;
- „Cântece şi Dansuri Israeliene” Együttes – Temesvár;  
- Temerékas fúvószenekara;
- „Belinţana” Együttes– Belence;
- Forgalia hagyományőrző együttes – Olaszország.

A idén második alkalommal kerül sor a Tasnádi-Sáhy Péter újságíró által vezetett “Közelebbről” című, élő zenével hangszerelt beszélgetéssorozatra. A meghívott ezúttal a Guzsalyas néptánccsoport lesz, pénteken, április 5-én 18 órai kezdettel a Kafka kávézóban (Miron Costin utca 2-es szám alatt). A nem mindennapi beszélgetésre, minden érdeklődőt szívesen várnak a szervezők.

Hangos hírek

Képes hírek

Nézze élőben térségi televízós adásunkat...

Legújabb cikkek

  • Kisvárda város díjban részesült Tokai Andrea

    A szakmai zsűri döntése alapján az Újvidéki Színház Opera Ultima című darabja kapta a legjobb előadásáért járó fődíjat a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválján. A szombat este tartott záróünnepségen a rendezvényt támogató magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) több díjat ajánlott fel, osztott ki a társulatok és a színészek között: díjazott lett a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által bemutatott Bányavakság című produkció is - közölték a szervezők a www.kisvarda.szinhaz.huoldalon vasárnap.

  • Tehetségeink régiónkban való megtartása

    A temesvári Szórvány Alapítvány, a szegedi Innoratio Kutató Intézettel partnerségben egy, az Európai Unió által a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében támogatott programot indít.

    A program időtartama 8 hónap: 2012. március - október
    A projekt első felében a régiónk (Temes és Csongrád megyék) jeles személyiségei gyűjtjük majd össze egy egységes adatbázisba.
    Az adatbázis által nyújtott információkra építve:
    - egy tanulmányt
    - honlapot
    - elektronikus, különböző adatokra generálható térképeket
    készítünk.
    Az elkészített tanulmány részeként módszereket fogalmazunk meg, arra vonatkozóan, hogy hogyan tarthatjuk meg régiónkban tehetségeinket. Javaslatainkat a döntéshozóknak, a régió nagy egyetemeinek vezetősége elé terjésztjük.

    Bővebb tájékoztatást a Szórvány Alapítványtól kaphat.
    Kapcsolatember: Kovács Katalin, projektmenedzser
    tel./fax: 0356-446516, e-mail: diasporatm@rdstm.ro
    Jelen közlemény tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

  • Jávor Pál

    Január 31-én lesz a 110. évfordulója Jávor Pál születésének. Minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb férfi színésze Aradon született. Pataky Lehel Zsolt Jávor Pál aradi gyökereit kutatta, és azt, hogy miként emlékeznek az első magyar férfi filmsztárra szülővárosában, ahonnan kamaszként elkerült.
    Bővebb információt a Civil Rádióban hallhatnak.

  • Civil Gálaest Temesváron

    „Magyar hagyományaink őrzői a Temesközi végvárban” címmel szervezték meg vasárnap este a Civil Gálaestet a temesvári Diákházban. Tulajdonképpen ez a rendezvény zárta az idei Civil Napokat. A Gálaesten felléptek a Temesvári Bokréta citera és néptánccsoportjai, a végvári Csűrdöngölő és Szederinda, a lugosi Gyöngyvirág, a dettai Búzavirág, valamint a temesvári Eszterlánc és Bóbita néptánccsoportjai.
    A programot Budai Ilona, Magyar Örökség-, Életfa- és KOTA nagydíjas népdalénekes és a budapesti Cantores Ecclesiae rézfúvós együttes fellépése is színesítette. További részletek a Civil Rádióban?

  • Ásatások Pécskán

    A Krisztus előtti 5. évezredtől a 14. századig terjed azoknak a településmaradványoknak a kora, amelyeket az Arad megyei Pécska határában tártak fel az elmúlt hetekben. A legjelentősebbnek egy 50 sírból álló avar kori temetőt tartanak az archeológusok, mert a temetkezési szokások, a kerámiaégető kemencék és a lakóházak maradványai sok mindent elárulhatnak arról a mindeddig kevéssé ismert időszakról azoknak, akik tudnak olvasni az évezredes nyomokban.

Időjárás

Cannot get Temesvár location id in module mod_sp_weather. Please also make sure that you have inserted city name.

alt
alt
alt
Jelen honlap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unio hivatalos álláspontját. www.huro-cbc.eu